Minden alkatrészhez saját adat-lap jár vagy az egész termékhez egy?

Általában egy passzport, teret az összetevőknek

Az ESPR kiindulópontja egy digitális termékpasszport termékenként. Az rendelet azonban nem zárja ki, hogy ezt a passzportot azoknak a termékeknek a passzportjaiból állítják össze, amelyekből a termék áll. Az ESPR 11. cikke (2024/1781/EU rendelet), amely a passzport műszaki felépítését írja le, szándékosan nyitva hagyja ezt a lehetőséget: az összetevőkből, alkatrészekből vagy részegységekből összeállított termékek esetében az egész passzportja összekapcsolható ezeknek az egyes részeknek a passzportjaival. Hogy ez egy adott termék esetében valóban így működik-e, az az ESPR-ben nem szerepel. Ez termékcsoportonként kerül rögzítésre az adott csoport számára készített delegált aktusban. Az ecodesign-szabályok alá jelenleg tartozó vagy hamarosan alá kerülő termékek többsége esetében tehát még nem tisztázott, hogy az alkatrészek saját passzportot kapnak-e, vagy hogy mindent egy terméke szintű passzportban egyesítenek.

Akiknek ez releváns — és akiknek nem

Ez a kérdés különösen azokra a termékekre vonatkozik, amelyek olyan alkatrészekből épülnek fel, amelyek maguk is ecodesign-követelmények alá eshetnek, vagy amelyeket a végterméknél más piaci szereplő állított elő. Gondoljon egy cserélhető akkumulátorral rendelkező készülékre, egy külön beszerezendő motorra vagy egy modulra, amely szintén önmagában kerül forgalomba. Egy olyan egyedi termék esetében, amelynek nincs releváns alkatrésze — egy egyszerű fogyasztási cikk, amelyet egészében gyártanak és értékesítenek — a kérdés a gyakorlatban kevésbé alkalmazható: itt egy terméke szintű passzport kínálkozik. Fontos megkülönböztetni azt is: ez az a kérdés, hogy az alkatrészek saját passzportot kapnak-e, nem arról, hogy mely adatoknak kell szerepelniük ebben a passzportban. Ez utóbbit termékcsoportonként külön határozzák meg, függetlenül az itt szereplő szerkezeti kérdéstől. És ez szintén nem vonatkozik a végtermékvásárlás után külön értékesített tartalékalkatrészekre — ez egy másik kérdéskör, amelyet az ESPR máshol tárgyalja.

Még nincs rögzített dátum: ezt a termékcsoportok határozzák meg

Nincs általános dátum, amely után világossá válna, hogy az alkatrészek saját passzportot kapnak-e. Ennek az az oka, hogy az ESPR ezt a választást nem maga hozza meg, hanem termékcsoportonként delegálja a delegált aktusokra. Amíg egy adott termékcsoportra még nincs delegált aktus megállapítva, addig nincs válasz arra a kérdésre sem, hogy az adott csoportba tartozó termékek alkatrészei saját passzportot kapnak-e. Addig azonban már rögzített, hogy az ESPR 12. cikke által leírt egyedi azonosítószám kerül a passzporthoz csatolásra, és hogy a passzport műszaki felépítésének úgy kell lennie kialakítva, hogy a passzportok közötti összekapcsolások akkor lehessék lehetségesek, amikor az egy termékcsoportra nézve releváns. A pontos megvalósítás — mely termékcsoportok fogják ezt használni, és mely alkatrészekre — így termékcsoportonkénti delegált aktusban kerül rögzítésre, és ezeket egymást követően teszik közzé a különböző termékcsoportokra.

Mit jelent ez a passzport felépítésében

Egy gyártó vagy importőr számára, aki több termékkategóriával foglalkozik, a gyakorlati sorrend a következő. Először azt kell megvizsgálni, hogy mely delegált jogi aktus alkalmazható a szóban forgó termékre, és hogy tartalmaz-e valamit az alkatrészszintű passzportokkal kapcsolatban. Ezt követően fel kell térképezni, hogy a termék mely alkatrészei esnek már az ökotervezési követelmények alá, vagy a jövőben eshetnek alá — például azért, mert a piacon önálló termékként is forgalmazásra kerülnek. Ezután azt kell megvizsgálni, hogy az ilyen alkatrész szállítója rendelkezik-e már olyan termékinformációkkal, amelyek egy kapcsolódó passzportba kerülhetnek, és hogy a saját adatszervezet úgy van-e felépítve, hogy a végterméke passzportja és az alkatrész passzportja között a csatolás technikailag lehetséges-e. Több termékkategóriában termékkészlettel rendelkező vállalkozások számára praktikus, ha ezt a szerkezeti kérdést csoportonként külön-külön értékelik: ami az egyik termékre vonatkozik, nem szükségszerűen vonatkozik a másikra, éppen azért, mert minden delegált jogi aktus saját választást hoz.

Az alapok: az ESPR 11. és 12. cikke

Hogy a passzport összekapcsolt alkatrész-passzportokból állhat, az ESPR 11. cikkéből (2024/1781 EU rendelet) következik, amely a digitális termékepasszport műszaki felépítését és működését szabályozza. Hogy a passzport — és ezáltal annak egy alkatrészadata — saját egyedi azonosítási kódot kap, az ugyanez rendelet 12. cikkéből következik. Mindkét cikk egy adott termékkategória konkrét kitöltésének feladatát annak a delegált jogi aktusnak a hatálya alá helyezi, amely az adott kategóriára vonatkozóan megállapítható: az ESPR önmagában nem írja elő az alkatrészszintű passzportokat, de lehetővé teszi azokat abban az esetben, ha az adott termékkategória számára azt megfelelőnek tartják.

Aki azt szeretné tudni, hogy ez a saját terméke esetében felmerül-e, a legjobb az, ha a bejelentésének nyomán konzultál az adott termékkategóriára vonatkozó delegált jogi aktussal, és addig rögzítsen térképszerűen olyan alkatrészeket, amelyek önállóan relevánsak lehetnek egy összekapcsolt passzport számára.

Mely szabályozáson alapul

A rendelet maga az EUR-Lex-en található. Nyilatkozatunk szerint hivatkozunk; nem kell bennünket hinnie.

Mit kell konkrétan tennie

Mit várnak el Öntől

Az ESPR a digitális termékpasszust a piacon forgalmazott termék szintjén szabályozza, nem automatikusan az abban szereplő egyes összetevők szintjén. De a "termék" nem mindig azonos az "egy fizikai egész"-vel — és pontosan ez teszi bonyolulttá a kérdést az olyan vállalat számára, amely összetett termékeket gyárt vagy importál.

Annak meghatározása, hogy mi az azonosítandó termék

Az ESPR 12. cikkelye (2024/1781 EU rendelet) kötelezővé teszi az egyes termékhez tartozó egyedi azonosító kódot. Az, hogy mi számít "egy terméknek", termékcsoportonként a delegált jogi aktusban kerül meghatározásba. A 10–100 fős gyártócég számára ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az assortiment felosztását újra kell vizsgálni: a mosógép egy termék egy passzussal, vagy a benne lévő motor és az elektronikai modul is kapnak saját azonosító kódot, mert ők maguk egy termékcsoportba tartoznak? Ez a különbségtétel határozza meg, hogy egy egyedi azonosító kód termékenkénti elegendő-e, vagy alá tartozó kódok szerkezete szükséges.

A technikai kialakítást a termékstruktúrához igazítani

Az ESPR 11. cikkelye azt írja le, hogy a digitális termékpaszusz hogyan épül fel technikai szempontból, beleértve a passzusok összekapcsolásának lehetőségét. Az olyan vállalatok számára, amelyek olyan összetevőkből állítanak össze termékeket, amelyeknek saját passzuskötelezettségük van — gondoljunk egy akkumulátorra egy elektromos készülékben — ez azt jelenti, hogy a végső termék passzusza nem állhat elszigetelten a termék passzuszától. Hogy e két paszusz gyakorlatilag hogyan kapcsolódik egymáshoz, az attól függ, hogy mely termékcsoportok játszanak szerepet; lásd hogyan működik több termékmunkalexi egy termékhez a módot, ahogy ez az együttműködés felépítésre kerül.

Annak eldöntése, hogy az alkatrészek összekapcsolódnak-e vagy függetlenek maradnak-e

Ha egy alkatrész maga is passzportkötelezettség alá tartozik, akkor felmerül a kérdés, hogy az a passzport az végterméket passzportjára, vagy fordítva, vagy mindkettőre hivatkozik-e. Ez nem preferencia kérdése, hanem azt jelenti, hogy mit engedélyez a 11. cikk technikai kialakítása és mit írnak elő a termékcsoportra vonatkozó szabályok. Egy közepes méretű vállalat számára, amely például motorokat vásárol és saját végtermékeibe építi azokat, ez azt jelenti, hogy előzetesen tisztázni kell, hogy ki melyik passzportot kezeli és hogyan az alkatrészek passzportjainak összekapcsolása.

Annak biztosítása, hogy az azonosítókód a helyes szintet jelezze

Az azonosítókód, amely véletlenül a helytelen szinten kerül hozzárendelésre — például egy teljes termékcsalád egy kódja ahelyett, hogy minden egyes termékhez egy kód lenne — olyan passzporthoz vezet, amely nem felel meg a 12. cikk előírásainak. Azoknak a vállalatoknak, amelyek tételekben dolgoznak (ugyanaz a kód egy teljes szériához), ez valós figyelmet igénylő pont: a kódnak azt a szintet kell jeleznie, amelyet a szabályozás az adott termékcsoportra vonatkozóan megkövetel, nem azt a szintet, amely adminisztratív szempontból a legkönnyebb.

Ahol a gyakorlatban félresiklanak a dolgok

Egy konyhaigép gyártója a kézihabarcsához mellékelt laza akkumulátort tartozéknak tekinti, anélkül, hogy megvizsgálnák, hogy az akkumulátor maga nem tartozik-e az akkumulátorrendelet hatálya alá, és nem áll-e saját passzportkötelezettség alatt. A végterméket passzporttal láják el, az akkumulátort nem — pedig azt külön lehet kereskedni és cserélni.

Egy bútorimportőr, aki integrált elektronikát (megvilágítás, állítható alkatrészek) tartalmazó bútorokkal foglalkozik, azt feltételezi, hogy az egész bútor egy passzportja elegendő, anélkül, hogy megvizsgálnák, hogy az elektronikai modul nem tartozik-e más termékcsoportok alá saját követelményekkel.

Egy vállalat, amely különböző beszállítók alkatrészeit egyesíti egy végtermékkévé, új azonosítókódot ad a végtermékhöz, de ezalatt elveszíti az áttekintést azokról az azonosítókódokról, amelyeket a beszállítók már saját alkatrészeikhez hozzárendeltek. Egy visszahívás esetén ezt követően nem lehet nyomon követni, melyik passzport mely alkatrészhez tartozott.

Egy gyártó saját döntéséből, anélkül hogy a termékcsoportokra vonatkozó szabályokat figyelembe venné, úgy dönt, hogy "egy útlevél eladási egységenként" a gyakorlati norma — és később azt tapasztalja, hogy az adott termékcsoportra vonatkozó delegált jogi aktus más kiindulópontot alkalmaz.

Egy vállalat az végprodukt útlevelét kézzel módosítja egy alkatrészben bekövetkezett változtatás után, azonban az adott alkatrész útlevele maga változatlan marad, amely miatt a két útlevél már nem egyezik meg egymással.

Amit rögzíthet

Termékcsoportok szerinti áttekintés arról, hogy az alkalmazandó delegált jogi aktus szerint mi számít "terméknek": a végprodukt, egy modul, vagy mindkettő.
A termékstruktúra sémája, amelyben fel van tüntetve, mely alkatrészeknek van saját útlevelezési kötelezettségük és melyek nem.
Megállapodások a beszállítókkal arról, hogy ki rendeli hozzá és kezeli egy alkatrész azonosítási kódját, és ez az információ hogyan kerül továbbítésra a végprodukt összeszerelésekor.
Eljárás a egyedi azonosítási kód hozzárendeléséhez minden olyan szinten, amelyet a szabályozás megkövetel, ideértve azt is, hogy a vállalaton belül ki dönt erről.
A rögzített módszer az útlevelek összekapcsolására, hogy az alkatrész-útlevél változtatásai az végprodukt útlevelében is visszakereshetőek legyenek.
Az abban az esetben elvégzett mérlegelés dokumentálása, amikor bizonytalanság merül fel a besorolási szint tekintetében — hasznos egy későbbi ellenőrzéshez vagy egy felügyeleti hatóság kérdéseire adott válaszhoz.

A Prodpas.eu sablonokat biztosít a termékstruktúra-nyilvántartáshoz és a beszállítókkal kötött megállapodásokhoz az azonosítási kódokról, így ez a rögzítés nem szükséges, hogy termékcsoportonként újra ki legyen találva.

Ez nem jogi tanácsadás. Ez az oldal általános információt nyújt az e platform szerinti szabályozásról. Nem ismerjük a helyzetet. Kétség esetén saját helyzetét illetően tanácsadjon egy jogászt vagy a illetékes hatóságot.

Az AI segítségével írva a fenti forrásokra alapozva, emberi ellenőrzésen esett át 2026-08-22-én. Nincs valami gond? Szóljon — a javításoknak első helyen áll.